A Nagydobronyi Református Líceumban 2016. október 6án ünnepi műsorra került sor, melyen  tanulóink megemlékeztek  az aradi tizenhárom vértanúról. Az irodalmi- zenés összeállítás központi gondolata a haza, a szülőföld szeretete, tisztelete.   

Ady Endre: Október 6.

Őszi napnak mosolygása,

Őszi rózsa hervadása,

Őszi szélnek bús keserve

Egy-egy könny e szentelt helyre,

Hol megváltott - hősi áron -

Becsületet, dicsőséget

Az aradi tizenhárom.

A hazaszeretet minden nemzet számára egy és ugyanazt jelenti, a szülőföldhöz való ragaszkodást. A szülőföldemet jelenti, ahol nemcsak én és testvéreim világra jöttünk, hanem azt a helyet is, ahol családunk minden tagja született és nevelkedett.  Az a darab föld, amely az otthonunk, ahová mindig visszatérnék, ha valaha el is kellene hagynom.  Ezer szállal kötődöm hozzá, gyönyörű tájaihoz, amelyeket szüleimmel bejártam.

 Az emberek, akik itt élnek  értik egymás mozdulatait, rezdüléseit, mind ismerőse egymásnak, azonos nyelven beszélünk, gondolkodunk.

 Az ünnepi megemlékezést Badó Margit tanárnő nyitotta meg ünnepi köszöntőjével.

A líceum tanulói versek , prózai szövegrészletek segítségével próbálták feleleveníteni a történelmi eseményeket.

Mint minden nagy és nemes eszmének, úgy az 1848–49-es szabadságharcnak is  megvoltak a maga áldozatai. A világosi  fegyverletétel után a megtorlás legfeketébb  napja október 6-a volt, Haynau

bosszúhadjáratának csúcspontja. Pesten  golyó által kivégezték gróf Batthyány  Lajost, az első felelős magyar kormány  miniszterelnökét. Ugyanezen a napon  Aradon a kivégzőosztag elé, illetve bitófa alá került a szabadságharc 13 tisztje. Ők nemzetünk mártírjai. Kevesek azok  közül, akiknek tudjuk a nevét. Rajtuk nkívül még vagy százhúsz embert kivégeztek  Aradon; ezerkétszázan börtönbe kerültek,

több ezren emigráltak, s félszázezer  honvédet besoroztak a császári seregbe. S vegyük  hozzá a magyar oldalon elesett majd’ ötvenezer embert!

Az egész nemzet vesztes. Egy nemzet gyászolt.

1848–49 a nemzeti összefogás jelképe maradt: egy olyan   küzdelemé, amelyben németek, horvátok, szerbek, örmények,  zsidók, lengyelek, magyarok együtt küzdöttek   hazánk szabadságáért…

Lehajtom fejemet a hősök emlékének

Kik fáklyák, lángok, fények, tudták, miért élnek.

Messzire néztek, látták, a holnap a miénk lesz

Találtak egy mécsest, vége lett a sötétnek

Találkoztak emberek, kik nem ismerték egymást

Nem tudták, hol a híd, nem tudták, hol a forrás

Mégis odaértek, az út szélén keresztfák,

Megfeszítették őket, mert a jövőt előre látták.

Tudták, a szó végül eljut majd az égig

Elöl állnak mindig, kik a máglyán végzik

Voltak, vannak, s lesznek még, akik sohase félnek

Lehajtom fejemet a hősök emlékének.

Október 6. azóta a magyar nemzet gyásznapja lett. A magyar szabadságharc ugyan elveszett a túlerő miatt, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló.

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,

Csak elfajult kor hős elődöket;

A lelkes eljár ősei sírlakásához

S gyújt régi fénynél új  szövetneket.

S ha a jelennek halványul sugára:

A régi fény ragyogjon fel homlokára